vegyes kis 3 hetecske

2011.08.03. 18:51

Rothi mesém a versennyel maradt abba. Másnap kigurultam egy laza 20 perc tekerésre (mert az ilyenkor létfontosságú Woody bácsi szerint), itt a le és felszállásnál rá kellett jönnöm hogy ez egy olyan tevékenység forma, amit ha kell meg lehet oldani nyújtott lábbal, azon kezdtem gondolkodni, hogy szerzek egy dobbantót valahonnan, és egy nyújtott testű szaltóval megfricskázva testemet szállok fel a paripára (persze közben két apró gyémánt csepp gördült volna le nyúzott arcomon). Ezután zuhany, és be a városba (megint hangsúlyozom milyen jó fejek voltak velünk a háziak és furikáztak ki be a városba, ezért tisztelet jár nekik, minimum két szakajtónyi). Elköltöttünk egy jó kis bécsi szelettel fémjelzett ebédet, majd vásárlás a billában a következő napi vonatútra. 10 nap pihenő várt rám, ami az első napokban jól esik, és kívánja is a test, de a felétől kínszenvedés. Azonkívül, hogy megtartottam az edzést nemigen akadt dolog, fájt már mindenem a sok fekvéstől. Ezt csak egy jóféle vasárnapi kajakos buli törte meg, ahol tudatosan táplálkozó egyénként ittam "pár" finom viszkikólát (ennek a legmagasabb az antioxidáns tartalma a természetben felelhető élelmek közül, úgy hallottam:D)-csak ezért ittam! Ezzel is megvolnánk, de volt még 3 nagyon hosszú nap a pihenésből.

 

Szerencse, hogy jött közben egy kajak verseny (masters ob, amit bizonyos helyeken magasabban jegyeznek mint az olimpiát:). Itt indultam a főnökömmel Vitalijval párosban, meg négyesben Szekeres "all in" Mátyással, Benkő " baszottul ki vagyok pattintva" Bencével, és Szabó "fehérrépa" Gergővel. Veszett nagy érzés volt a négyesben egy 500 erejéig elől ülni, a régi megszokhatatlan repülés, amikor mindenki teszi a hajóba a sexi európóni erőt, és siklik szépen a járgány, ezért köszönet fiúk, hogy újra átélhettem!!! Aztán jött a figura  a versenybe, mert hát császárok vagyunk-méghozzá az élet császárai-, mese nincs. 200m négyes 5 pályán velünk, jó kis rajttal el is jőttünk. Mindenki bedobott mindent amit kicsiny bovden karunk elbírt, hogy Mózeshez hasonlóan szedjük ketté a vizet, csak mi a megváltozott időkhöz alkalmazkodva hajóval. Mentünk szépen, meccs volt a bronz medálért, ekkor 160nál jött egykis gikszer. Még mindig keressük a tettest, aki a nádasból idegméreggel töltött fegyverrel, kilőtte a harmadik lyukban, az életéért küzdő Cucu mestert. Valószinúleg a rivális egység telepített oda egy szakasz Irakból hazavezérelt zsoldos katonát, nem volt szép húzás fiúk innen üzenem. Mindent megprobáltunk ami emberileg lehetséges, de nem lehetett elkerülni a borulást, amit viccesebbé tett, hogy Cucu pont be akart hoppolni, hogy még egyszer indítsunk egy finist, de már dőlt is a vízbe és egy erős HHHHŐŐŐŐŐŐŐŐ jött ki a torkán :) Én csak azt láttam magam előtt hogy Günter már arccal fekszik a vízen, én meg majdnem összekuszálom a gerincét a következő húzással, mikor feljöttem a víz alól sírva röhögtem, soha nem borultam versenyen pályafutásom során, de tényleg ez minden pénzt megért, szegényebb lett volna a sportmúltam enélkül:) Már tudom Matyi miért borul állandóan, olyan ez mint a drog :)

 

Ezek után a kellemes élmények után újra megkezdtem a felkészülést, mentek az edzések szépen, kb 3 napig, aztán úgy beállt a derekam mint  a picsa, rosszabb reggeleken lépni nem bírtam, de a futáson kívül ment minden. Nem estem kétségbe, megkezdtem az orvostudomány vitathatatlanul csúcsát jelentő kezelést esztergomi panelfészkünkben. Miszerint: meleg fürdő, nyújtás, gyógytorna, krémek. Plusz egy 2 órás masszázs a helyi uszodában. Kezd alakulni a dolog, de bringa utáni futásnál még nem megy 3:30 alatti tempó mert veszettül húzódik, remélem ez csak múló szeszély nyafka kis derekamtól. Ezért úgy döntöttem, hogy plusz has/törzs erősítő, és nyújtó gyakorlatokkal kedveskedek neki az edzések mellé. Ha minden jól megy akkor augusztus 14.én nem lesz semmi baj Mond seeben, ahol non drafting olimpiain veszek majd részt, Mr Woodward meghívását megköszönve. Utána pedig ha sikerül kedvező feltételeket teremteni irány Barcelona és egy újabb Ironman.

 

Hétvégén Fadd, ahol nem indulok, de bratyó igen így megfigyelőként leszek jelen, kíváncsi vagyok mit tud hörcsögkúszásban, és leopárdbukfencben a fiú. Mindenki fejen állva szurkoljon neki, hogy ne fájjon az a térd.

Pénteken pedig, ha minden igaz egy 23 millió eurós szerződést kötünk a Pro Nutrition táplálék kiegészítőket gyártó, és forgalmazó céggel:) De annyi bizonyos, hogy lesz valamiféle még komolyabb együtt működés ezzel a céggel, akinek a fehérjés cuccait, és vitaminjait a legnagyobbra tartom az itthoni piacon (a kajakozásból eredő 10 évnyi tapasztalatom alapján).

Most vár rám még egy kis sprintes szaladás így estére, remélem nem hasad ki a zselés csodával töltött porckorongjaim valamelyike, és nem kell karbon bringámat hasonló építésű kerekes székre cserélnem (bár IM ezni úgy is lehet szóval mindegy is:)

Minden jót!!

A bejegyzés trackback címe:

https://fesstdi.blog.hu/api/trackback/id/tr573123389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása