pokolcity 2012
2012.07.31. 13:42
Helló mindenki!
Régen írtam bejegyzést ez tény, van már egy éve is. Azóta nem kevés dolog történt. Dióhéjban Egomból el, fel Pestre majd Januárban ki Ausztriába (a szabályok, grill kolbászok, és jódli hazájába). Linz környékén egy Walding nevű kisvárosban töltöttem az elmúlt majd 8 hónapot, ez jó mert anyagilag meg tudom teremteni a sportolásom feltételeit, viszont rossz, mert nem jó :) Ezt a témát nem is boncolgatnám:)
A lényeg nem keveset edzettem és dolgoztam az elmúlt pár hónapban, igazán belekóstolhattam milyen az ha reggel hatkor indul a nap és este 9ig nincs megállás (akinek segítség kéne, nem kellemes érzés:). Viszont van itt 50es medence, és egy jó kis triatlonos csapat, akik jó arcok, és osztrák létük ellenére egészen jól tudnak úszni. Szóval csináltam a dolgom szépen csendben. Felkészülési verseny felkészülési versenyt követett, egészen jó eredményekkel, és végre egy bomba biztos jó úszóformával. Ekkor érkeztünk el Nagyatádhoz.
Ki is vettem előtte pár nap szabit, és irány haza kicsit pihenni. Majd szerdán megindultunk Ádival Atádra. De valami fosadékot ehettem mert csütörtök reggel arra keltem, hogy veszettül görcsöl a gyomrom, és ezek után megindult a csokiszökőkút, úgy nézett ki le tudom zongorázni a versenyig, de nem így lett. Megragadnám az alkalmat, hogy megköszönjem Pircsinek és Pistinek (rokonaimnak), hogy erre a pár napra befogadtak minket az otthonukba, nagyon kedvesek voltak, és remekül éreztük magunkat.
Szombat reggel 4:55 kor keltem, Ádám is ébren volt, így tervezett időn belül reggeliztünk és mentünk ki a tóhoz. Itt megtudtam, hogy nem lesz neoprénes az úszás, nem zavart különösebben, mert volt idén jó úszáson anélkül is. Bringa a depóba, majd melegítés, szokásos kis trükkök elvégzése, hogy 100% legyek ott a rajtnál, majd be a vízbe egy 5 perces melegítésre. A rajt minden nehézség nélkül megtörtént, és az első bolyban kapálództam, nem kellett nagyon hajtani de azt éreztem, hogy valami nem stimmel, mondom biztos korán van még, és ólmos a szerkezet. De a második úszókörben kiderült, hogy ennél többről volt szó, mert olyan émelygés és szédülés jött rám, ami már régen nem kísértett. Meg is álltam, hánytam egyet, szemüveget levettem és melleztem egy kicsit. Valamivel jobban lettem, majd egy könnyű tempóban ki a partra, amit olyan 51:40es idővel értem el (ha valaki ezt mondja nekem verseny előtt, hogy ilyet úszok, valószínű sírva rohanok hazáig, de ebben a helyzetben örültem, hogy még a planétán vagyok). Gyorsan felpattantam a bringára, és elkezdtem a tekerést, nagyon szarul ment ez is az első 70en, fájtak az izmaim, a fejem lüktetett, és közben próbáltam koncentrálni, hogy tömjem a kaját magamba. 65 fele aztán elkapott Nagy Geri, ez volt az egyetlen szerencsém a versenyen, pont jó iramot adott, amivel felébresztettem a testem, de még mindig szokatlanul gynege voltam, és nem akart úgy haladni a gép. 110nél jött az áttörés valami megváltozott, és elindult a lábam, nagyon jó iramokat tudtam ekkor menni, a következő 50km volt a verseny egyetlen élvezetes része, bár a gyomrom szar volt, és továbbra is fájt a fejem, legalább azt éreztem, hogy haladok. Az uccsó 20km aztán megint a régi volt, csak szenvedés. Jött a leszállás, a derekam be volt állva nagyon, de ez hamar elmúlt egy kör múlva már nem is éreztem, hogy baj lenne velem. Viszont velem annál nagyobb baj volt, egyszerűen nem tudtam a testem visszahűteni, égett,és lüktetett a fejem, a gyomrom meg nem nagyon akart semmit kezdeni a bevitt étellel, itallal, csak lötyögött benne. Körről, körre vonszoltam magam, nem bírtam volna elviselni ha szégyenben maradok azzal, hogy kiállok, viszont rendesen futni sem bírtam, csak vegetáltam. Alig vártam, hogy vizet, meg kólát kapjak az állomásokon. Nem különösebben érdekelt, hogy hányadik helyen vagyok, nem tudtam reagálni semmire, és senkire aki eljött mellettem, agyban teljesen kiégtem a fizikai fájdalmaktól, és nem tudtam tovább harcolni, csak azzal hogy beérjek valahogy.
A segítség amit kaptam az bámulatos volt, le a kalappal. Köszönet: Ferinek, Györgyinek, Mucsinak, Matyinak, Cucunak, Pirginek, Luca mamának, és természetesen Nórinak, és Ádámnak (aki nem engedett soha, és tukmálta belém a kalóriákat). Nélkülük nem ment volna végig, ez közhelyesnek tűnik de nem az, nem akartam nekik csalódást okozni azzal, hogy feladom, így ők voltak a legnagyobb motivációim. Valamint köszönet Molnár Zsoltnak, akinek a révén az Agria KTK Eger színeiben versenyeztem, és biztosítottak számomra egy totálisan profi telekereket, sokat dobott a gyengélkedő formámon a dolog.
9:16:57fel értem célba, átmentem a célvonalon, sírás kerülgetett (de nem volt ahhoz elég víz a testemben), egy könnycsepp kigördült és ezzel le is zártam ezt a versenyt, amely kudarcot jelentett számomra. Nem akarok arrogánsnak látszani, hogy nekem nem elég egy 5. hely, de tudtam, hogy mit végeztem el, és mit ért volna az. De a sport nem arról szól, hogy azonnal megkapjuk azt amit akarunk, úgyhogy irány tovább. Jelenleg motiváltabb vagyok, mint bármikor és meg akarom mutatni mit tudok, erre esélyt is adok magamnak Podersdorfban Augusztus 25.én egy újabb ironmanen.
Mindenkinek gratula, aki végigment vagy legalább megszenvedett ebben az időben a táv egy részével, nem volt egyszerű. A szurkoló közönség fantasztikus volt. Magát a versenyt nem elemezném.. (pozitívum volt, hogy kaptam infúziót, ezért köszönet)
Üdv
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
