Igen igen régen írtam már bejegyzést úgyhogy itt az ideje törleszteni egy cseppet. Múlthét szombatján Grazban volt jelenésünk egy féltávú verseny erejéig (ádám mint kísérő, segítő, és mindenes volt jelen a Nagy Gergely, Molnár Gergő alkotta különítménynél). Verseny előtt egy héttel beszedtem egy kis gyengeséget, és torokfájást, de nem görcsöltem rá a dologra, így egy háromnapos rögtönzött pihenő után, hét elején nekivágtam a verseny hetében szokásos mini edzéseimnek. Pénteken 4-5 óra autókázás után érkeztünk meg Misseldorfba a helyszínre, laza  bringa futás kombináció a pályán, majd a helyi étteremben egy pizza. Másnap reggel aránylag kipihent állapotban keltem, reggelinél már kezdett kerülgetni az izgalom, de így is magamba pajszeroltam szépen a kalóriákat. Nem sokat melegítettem a rajt előtt kb 5 perc szárazon, aztán 5 perc úszkálás, és spuri a rajthoz, itt már erősen elkapott a versenyláz, de nem estem szét fejben, kontrolláltam magam, viszont irgalmatlanul be voltam pörögve és vártam a rajtot. Ádi dobott nekünk egy jó tippet rajt előtt hogy hova is helyezkedjünk, és hogy milyen egy rutinos róka a srác most is kiderült, mert ilyen egyedül, ilyen könnyen még nem úsztam első 100métert triatlon versenyen, az első bolyánál azt vettem észre hogy csak egyvalaki jön velünk(Nagy Geri és én) a jobb szárnyról, beálltam lábvízre de egy 500m után erősnek éreztem, ezért bevártam a felzárkózó Kis Gyulát és remek tempóban úsztam a lábvízén. Meg is lepett a dolog mert amikor útóljára úsztam az ő iramát Zánkán, majdnem lehánytam a bringakormányt a depóban, most viszont fitten, kiegyensúlyozott lelkiállapotban érkeztem harmadikként a partra, és kezdtem lefejteni magamról a csodás TRI 11 neoprénemet (ami rövidke triatlonos pályafutásom legkényelmesebb, és legtutibb latexviselete, egyben Ádám új támogatójának kedves gesztusa felém). Egy jó depózás után másodiknak vágtattam ki a kerópályára, az első 3-4 km nem volt éppen kellemes, de ami utána jött azt ne tudtam egykönnyen feldolgozni. Veszett könnyen, szinte maguktól mentek a lábaim, őrült jól éreztem magam a nyeregben, el is szaladt szépen az első 43km-es kör. Ami után a briefingen megbeszéltek szerint én a frissítő állomásnál akartam újabb izotóniás itallal töltött kulacsot magamhoz venni, de az asztaloknál az a látvány fogadott hogy csak poharas víz van, hamar átfutott az agyamon a következő egy óra a nyeregben pia nélkül a szikrázó napsütésben. Semmi baj de legalább az első sor itt van, aha majdnem. Én lassítottam a italpultnál, ők  pedig belevertek egyet mert már csak hajszálnyira volt az első szökevény gyerek, így sikerült magamat leakasztani a fő sorról. Kicsit lelkileg csapzottan mentem neki a Graz környéki tájnak, de odatettem magam egyedül is ahogy lehetett. A futást úgy kezdtem , hogy rohanás ádihoz (itt sótabi plusz 4 dl víz), aztán tovább a pár méterre elhelyezett frissítő asztalig itt kb 5-6 dl izotóniás, majd minden állomáson minimum két pohár lötty, és ehhez jött amit bratyó a futópályán felbukkanva itt ott feladott(kb 2-3 alkalommal találkoztam vele minden körben, lehet gyorsabban futott a csibész mint én). Nem adtam fel egy percre sem, igaz hogy a lelki egyensúly elérésére nemigen voltak jó sanszaim az utolsó számon, de egy 1óra 19perces félmaratont összekoldultam nagy nehezen, ami azért derekas a második féltávomon (leürített testtel). Célbaérés, nagy zabálás, eszmecsere a haverokkal, majd levontam a tanulságot nem leszek többet ennyire amatőr és jön velem egy plusz kulacs mindig. Örülök neki hogy ezt itt tanultam meg és nem Rothban. És itt látszik, hogy milyen fontos amit az öregek mondanak, kell a rutin meg az évek, és mese nincs ehhez idő kell. Mert nem tudsz bemenni a közértbe és venni 3kiló 20deka rutint, azt szépen összeszedegeted magadnak az évek során, és akárhogy is nézzük fiatal csikó vagyok még ebben a szakmában.  De lesz ez még másként...

Következtetéseket levonva pedig, nagyon erősnek érzem magam mentálisan, és fizikailag egyaránt (bár Rothig még fejlődni fogok erre a fejemet teszem), egy kicsit a rutin faktor hiányzik, de idővel azt is magamra szedem. Szóval motiváltan, és elégedetten zárom soraimat az osztrákoknál tett túra után.

És gratula minden magyarnak, kiváltképp az abszolút győztes Kis Gyuszinak!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.