pöppet megkésve

2011.02.07. 18:23

Már tervben volt egy ideje, hogy blogot fogok irni elöször kezdödött azzal, hogy ezeröt felmérö után decemberben, aztán hogy 800 után januárban, és most jutottam el oda, hogy csökött kis gondolataimat megossza néhány emberrel. Ha nem edzésröl van szo szeretem huzni a dolgokat naa, meg hozzá tartozik a igazsághoz, hogy egy autista hülye vagyok, nade most nem ez a téma. A lényeg a multkori 800am 10:32 volt, ahol ádi kört adott nekem, ez nem esett tul jol a kis lelkemnek, de a fiu mindig végre hajtja a medencében a dimenzio ugrás cimü cirkuszi mutatványát (ami mellett egy delfin is lomha, sörözö, matracon uszkálo strandolo), ezt meg kell szoknom. Akkor ott maxon ki tudtam magam hajtani, a mai 10:36 lett, amiröl ugyanez nem mondhato el. Gyengécske kezdés, és utazo iram után a végén 2 db 4-6 mp-vel gyorsabb százat mentem, mint elötte az átlag. Ez jo jel, mert edzett vagyok de nagyon, amit eddig is sejtettem, viszont valahogy nem birtam felpörögni, ennek lehet az oka az is h tegnap összesen 28km et résztávoztam futva, és kicsit belassitott, meg elaludtam. Mindenesetre nem vagyok beszarva, hogy nem lett jobb az idöm, mint elsöre, ez is csak motivál a következö alkalomra, ahol a felhök között lako bácsi a tanum rá, hogy ugy megbüntettem a testem, hogy még a pénztáros is sirni fog a savasodástol. Amugy sokat javult z uszásom ez eröt ad a további hajnali/reggeli uszásokhoz.

Futás része a dolgoknak pedig parádésan megy, arra egy szavam sem lehet könnyedén kiegyensulyozott mozgással futok, nincs benne hiba. sokszor 800at futok 160 körüli pulzuson(holott a kemény anaerob határon 190en van)16-17 km/h között, élvezve a testgyakorlást. Kicsit még lassu  vagyok ugyan, de azzaé még ráérek foglalkozni, meg talán nem is lesz szükségem 11-12mp els százakra majd a rothi ironmanen. Gyogytornássazl beszéltük át, mik azok a pontok a testemen amik gyengébekés ahol egykis eröszökést lehet megakadályozni, ezzel növelve a sebességet. Ugyhogy ha eddig volt este szabadidöm azt most a gyogytorna, meg a nyujtás teszi ki(mert kb olyan laza vagyok mint egy 90 éves, betonkefnibe öntött elefánt). A lényeg vannak még részletek amiken dolgozhatok, és addig jo amig a feljöldésnek vannak lehetséges utjai.

A bringárol viszonylag keveset tudok mondani, mivel se görgövel, se bringával nem rendelkezem, itt az evezögépen probálok potolni. Viszont amikor pesten vagyok rajmi barátomnál felpattanok a gépére, és megtekerem picit, mit mondjak elég szép hajtom (ugyanaz a görgö mint ami nekem is volt, szoval objektiven összehasonlithato az eredmény). Van még a kondi ami kb ugy megy mint tavaly télen amikor kajakosokkal edzettem, 95be megy a 10 darab szoval az eröfaktorral nagy gond nem lehet, ami jot tesz majd a kajakozásnak tavaszal. Megy mellé ádibácsi jovoltábol a kettlebell,meg hastörzskondi saját fejböl, egyszoval kapom az ingert mindenhonnan.

 

Mostanra kb ennyit, mert mennem kell kicsit megpörgetni az evezösergot!

Szép estét mindenkinek!

Szerző: fesstdi

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fesstdi.blog.hu/api/trackback/id/tr762644922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fesstdi 2011.02.07. 18:29:48

Jól van bro, szép első poszt ,D