tisztuló körülmények

2011.03.07. 20:44

Na szóval, túl vagyok életem egyik legjobban sikerült pihenőhetén, furcsán hangozhat ez sokak számára, de én ezen a téren kihívásokkal küzdöttem eleddig, nem nagyon tudtam megpihenni, hajtott a kurva vérem. De most tökéletesen sikerült, 40-50 percnyi könnyű mozgások naponta, és a hétvégére visszatérő bivaly tettvágy jellemezte a hetemet (meg persze K hét a suliban, de az tiszta felüdülés a társaság  miatt). Ilyen fizikai és lelki állapotban ugrottam neki a mai 800 felmérő úszásnak (legutóbb ugye azt ígértem hogy csúnyán odateszem magam). Na mármost annyit mondhatok hogy mindenki aki a medence környezetében volt összekulcsolta ujjait, és térdelvén könyörgött 38 különböző vallás főisteneihez hogy ennek vessenek véget. Úgy is mondhatnám, hogy heroikus küzdelmemhez képest Odüsszeusz bá hányattatásai könnyű bohócfutamként voltak jelen a történelem komikus színpadán. Annyi valóban igaz hogy csúnyán bekezdtem megint :) kb 8 másodperccel volt erősebb az első száz mint az átlag, 400tól forró fájdalom járta át a testemet, valamint az utolsó fordulóban alig tudtam elrúgni magam úgy be volt állva a comb, és vádli szektor. Ilyet még nem nagyon éreztem csak kajak versenyek alkalmával a régi szép időkben, amikor megesett hogy egy vonta tövében voltam látható hányás közben a futamom után :) De a lényeg hogy így is  5 másodperccel jobb lett mint a legjobbam (10:27), nem gigászi ugrás de ha 5 mp-ket javítok ciklusonként akkor elégedett leszek a versenyszezonra. Jót tett a pihenő most tetterősen szállok szembe az edzéssel megint, mintha 4 hét pihenőm lett volna, lehet ezt mindig így kellett volna csinálni eddig is:) Erről ennyit.

 

Úgy néz ki a dolog hogy bringám is lesz a következő hétvégére (egy orbea ora vázas 2009es kis csikó), szóval nem kell majd futva megtennem a triatlon bringás számát. Ez és a közelgő tavasz persze meg is dobja a kedvem jócskán, és így a bizonytalanság Cirrocumulusai és Cumulonimbusai könnyedén tovább is állnak lelkem kicsiny égboltjáról. Valamint mindenféle adminisztrációs ügy el van intézve (amit mint minden ember szívből rühellek), most kicsit nyugodtabb idők jönnek, amikor csak az edzésre, és fél szemmel az élettan szigorlatra kell figyelnem.

 

Másik dolog, itt egy link amit ígértem Balczó úrról. 

https://www.youtube.com/watch?v=aLXszvzNjyE

Ez egy tízszer 10 perces kis dokumentum film, már láttam régebben is tvben, de itt újra meg kellett nézem párszor.  Őrületes munkamorál, és sportalázat jellemzi. Veszett egy mentalitás amivel rendelkezik na. Érdemes rátenni azt a bő másfél órát, és figyelmesen végighallgatni a mondanivalóját.

Most megyek nyújtani, minden jót mindenkinek.

A bejegyzés trackback címe:

https://fesstdi.blog.hu/api/trackback/id/tr862719771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása