Hála az új edzéstervnek, amit woody bácsi és ádi tett össze, két hete, sok időm akad a gondolkodásra, ha éppen nem "sanyival" vivok élet-halál harcot. Szóval elgondolkodtam egykét dolgon, például, hogy miért hiányzik a csapatban edzés. Tettem ezt azért is mert ahogy a makacs tél még kitart egyre nehezebb rávennem magam, hogy elvégezzem a napi adagot (amit meg kell tennem, mert ha ellógom pusztán lustaságból örült lelkiismeret furdalás tör rám). Nincsenek ott a csapattársak, mint régen kajakban, akik hasonlóan elcsigázott arccal várták a kinzást, nincsenek azok a poénok, a mérhetetlen mennyiségű faszsággal, ami átsegit a kritikus pontokon, csak én vagyok (itthon is faszkodunk azért ádival, valamennyi igy megmarad a dologból). Edzés közben is könnyebb persze, látom a szemem sarkából, hogy ott bassza az iramot a szélén, és már jön is a gondolat, hogy jól megfingatom, és lenyomom a kis "köcsögöt", miközben nem is gondolok arra, hogy már teljesen kivagyok fizikailag. És most, hogy ádi is bajlódik a térdével (ami szerencsére, mintha javulást mutatna), egy hétfői úszást kivéve totális magányra vagyok kárhoztatva. Emlékszem milyen jó volt mikor minden edzést együtt nyomtunk, és 2év sem volt hozzá elég, hogy beálljon a szokásos erőviszony az edzéseken, ami a csapatban edzés egyik fő problémája (tudjátok, mikor matekol az ember, hogy jó ebben jó vagyok itt nyerek,ebben szar itt kikaphatok), nálunk erről szó sem volt, én is figyeltem a pillanatot, mikor úszásban gyengébbnek éreztem és talán sansz volt rá, hogy elkapjam. Ugyanigy öltük egymást futáson, meg kerón (legalábbis én úgy éreztem :). Az egyedül edzés persze nem azt jelenti, hogy visszaveszek a lendületből, sőt, mert igy is megtalálom az ellenfelet edzésen, történetesen az órát, aki ellen harcolok. Csak éppen arról van szó, hogy pszichésen zabálja a dolog az energiát, keményebben ostorozom  magam, hogy biztos ez minden amit az edzésnek megfelelően ki tudok hozni magamból? Jobban oda kell figyelni, hogy ha nem edzek fejben ki tudjak lazulni (aki ismer az tudja ez milyen tevékenységeket takar :). A másik dolog meg az edző hiánya, vannak edzőim akik a programot irják, de én szerettem azt amikor konkrétan edző áll mellettem mindig, és nincs megalkuvás meg gondolkodás, hogy az edzést végigcsináljam vagy hogy van e értelme, hanem kussolok és nyomom. Persze edző nélkül is végigkenem parasztból, csak hát megint a plusz energiák jönnek a képbe.

A másik dolog amin elgondolkodtam a csapattal kapcsolatban, az hogy miből is tevődik össze egy sportoló élete, és mit köszönhet a külvilágnak. Ezt a gondolatot még régebben Szabó Roli kajakos barátom inditotta el bennem egy beszélgetés alkalmával, amikor emlitette, hogy van fura  dolog: az az olimpiai bajnok akivel egy csapatban edzett (később én is), soha egy szóval nem köszönte meg a társainak a segitséget, és hogy ott vannak vele, s hova segitették fel, akár akarva akár akaratlanul. Mindig a saját mellét verte, és kvalitásait hangsúlyozta. Érdekes dolog, igy huszonkevés évesen is belátom, hogy örült sokat köszönhetek mindazoknak akikkel együtt edzhettem 5-6 éves korom óta. Mert egy sportkarriert ha beledöglesz sem lehet totál egyedül évtizedeken keresztül végigcsinálni. Lehetnek benne ciklusok mikor egyedül vagy, de végig egyedül az emberfeletti (talán ilyen ellenpélda lehet Balczó "kibaszott nagy példakép" András, majd irok róla is egy kicsit később). Egyszóval köszönet az embereknek akikkel együtt szenvedhettem, és edzőknek is akiktől kivétel nélkül tanulni tudtam, kitől többet kitől kevesebbet. És köszönet a többieknek is akik csak egy jó szóval vagy biztatással segitenek. A teljesség igénye nélkül, egy táplálékkiegészitős számlától kezdve egy kölcsön görgös edzésen keresztül a mostani állásomon át (ami lehetővé teszi anyagilag hogy sportolhassak) a sok emberig aki szavazott és kvótát kaptam Rothra, ezek a dolgok mind csak 1-1 szeletei egy nagy tortának ( de megennék egy tortát a kurva életbe), ahová sok helyről érkezik a segitség, és ami az én életemet jelképezi. És természetesen hálás vagyok a sorsnak (vagy túl nagyképű volna azt mondani, hogy magamnak), amiért olyan barátok, és barátnő van mellettem akiknek a puszta jelenléte is sokat jelent. Sokat köszönhetek még woody és ádi tapasztalatainak, tanácsainak, amivel előrébb tudok lépni a sportban.

rövidre zárva bitte dánke nektek, én meg nyomom amig ki nem hullik a hajam ( bár kár volna ezért a szép hajért :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.